Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Az utolsó pillanatban

2012.07.16

"Az utolsó pillanatban"

Szeptember elején cimborámmal egy  délutáni kis pecát terveztünk.Meló után összekaptuk a cuccainkat és már indultunk volna,de sajnos az időjárás nagyon kedvezőtlenre fordult.Az eső egy pillanat alatt szakadni kezdett és teljesen kisimult az ég,de úti célunk kb.20km-re volt így hát elindultunk azzal biztatva magunkat hogy ott biztos nem esik.Talán húsz perc autózás után megérkeztünk szeretett kis folyóm a Zagyva partjára.Itt már csak csepergett az eső de látszott hogy itt is átvonult a vihar.Szemügyre vettem a vizet ami teljesen jónak tűnt,aztán az égre néztem és láttam hogy a felhőzet is felszakadozott,így elkezdtünk összeszerelni,majd amikor minden a helyén volt lementünk a hídhoz.Egy kis taktikai megbeszélés után úgy döntöttünk hogy én megyek lefelé a sekélyebb vízre,míg cimborám a hídtól felfelé a mélyebb szakaszra.Ma is mint mindig egy rebel bumble bugot kötöttem fel,mert ezzel mindig szoktam fogni és reménykedtem hogy most is beválik.Elindultam és az első ismert helyemen be is vetettem csalimat a vízbe.Egy nagy vízre hajló bokor alól próbáltam valamit kivarázsolni de nem jelentkezett senki.

Kép

Az ilyen félig vízbe nőtt fák gyökerei jó domolykós helyek..

Tovább indultam és a következő egy kilométeren legalább tizenöt húsz olyan helyet végigpergettem ahol mindig szokott lenni hal,de ma még csak koppintásom sincs.Lassan elérem a következő hidat,amikor csörög a telefonom,cimborám az.Elmondom neki hogy itt nem valami rózsás a helyzet,mire ő elkezdi sorolni az eddig fogott halait.Hát jött két 25,meg egy 30 centis domi,és két 40 centi körüli csuka.Kicsit kivárok mert szoktunk viccelődni egymással,de mikor mondta hogy majd mutat fényképeket akkor tudtam hogy ő ma ráérzett valamire,és komolyan beszél.Mondta hogy kettes körforgóra jöttek,ezért gondoltam én is erre váltok,de valami azt súgta hogy ki kell tartanom a bumble bug mellett.Elindultam vissza a híd felé és közben nem is horgásztam,csak a híd feletti mélyebb víz lakóinak megfogása járt a fejemben.Kis idő múlva elértem a hídhoz és feljebb menve az első horgászható helyen már dobtam is.A túlparton egy vízre hajló fűzfa állt oda úsztattam le csalimat.Nem ment valami gyorsan mert a kövezés által megfogott víz lassan haladt lefelé így eltelt vagy 2-3perc mire célba ért a csalim.Elkezdtem behúzni és ahogy a behajló ágak határához ért a csalim,valami elég határozottan elcsípte és jelezte hogy ez neki kell,amit a botom spiccének bólogatása is jól mutatott,de csak egy pár pillanatig érezhettem e csodás érzést,mert botom kiegyenesedve megkönnyebbült én pedig arra gondoltam,hogy részemről a nap egyetlen halát is elszalasztottam.A húzásából ítélve nem is volt kicsi,kiló körülire saccoltam vagy még nagyobbra.Kicsit elkeseredve leültem a partra és rágyújtottam egy cigire,majd tűnődve néztem a vizet és azon gondolkodtam hogy milyen hal lehetett.Gondolatmenetem nem tartott sokáig mert,csörögni kezdett a telefonom,amitől hirtelen visszazökkentem a valóságba.Cimborám hívott hogy nálam mi a helyzet,mert ő azóta fogott még három domolykót.Elmeséltem neki az imént történt esetet,és elindultam még feljebb hátha összeakadok még valami hasonló hallal,de sok reményt nem fűztem a dologhoz mert már csak egy óra volt sötétedésig.Ahogy ballagtam a parton azon gondolkoztam hogy lecserélem bugomat egy körforgóra,de még mindig nem akaródzott szeretett csalimat pihenőre helyezni.Lesz ami lesz marad ez a csali,én ezzel akarok halat fogni.Közben elértem egy bokros részhez itt már gyorsabb volt a víz,és erősen burványlott,de tetszett ezért csendben megközelítettem a vizet és átdobtam csalimat a túloldali bokor elé majd kezdődött a behúzás.Talán tizedik dobásra valami megint utánanyúlt de ez most nem sokáig volt meg.Kettőt rúgott a botom és már távozott is a támadó.Nem akartam elhinni hogy nem bírok egy halat sem megakasztani,és  felpillantva az égre láttam hogy a nap korongja lassan alábukik,amitől még jobban szertefoszlottak reményeim.Hát ez van.Máskor is volt már üres járatom,mert hát nem lehet az embernek mindig jó napja.Ha a dolgok jó oldalát nézem,végül is jó levegőn voltam,kellemesen elfáradtam,és figyelhettem a vízparti világ megannyi szépségét.Úgy gondoltam elég is volt mára,amikor úgy húsz méterrel lejjebb egy behajló bokor alatt egy elég határozott csobbanásra lettem figyelmes.Hűha!Hogyha ez domolykó volt akkor a nagyobb fajtából való,mert kis hal nem csinál ekkora lármát.

Kép

A bal oldali bokor alá úsztattam le csalimat ,ott lapult az öreg vitéz..

A bokor messze volt,megdobni nem tudtam volna,de bugom ügyesen fennmarad a víz tetején így simán le tudom úsztatni a rablás helyszínére.A vízre ejtem a csalit és szépen lassan a sodrással elkezdem leengedni a cél irányába.Szememmel követem a csalit de mikor a bokortól még egy két méterre van,már nem nagyon látom az útját így a megérzésemre hagyatkozok és amikor úgy vélem hogy már a bokor alatt van,visszalököm a felkapókart és megkezdem a behúzást.Talán hármat tekerek az orsón amikor érzem hogy valami megpöccinti a csalit de nem vágok be hanem kicsit visszaengedek a bot spiccén majd újból elindítom,és ekkor durrr!Bár tőlem elég messze van a csali de érzem az akasztást.Botom szépen meghajlik majd az orsó is elkezd ciripelni,és végre megindulhat a küzdelem.Mivel elég bokros és akadós a hely megpróbálok kicsit keményebben bánni halammal,de minden emelésemre egy határozott húzás a válasz.Szerencsémre felfelé indul el de a túlpart bokraihoz nem szeretném engedni,és ő sem erre törekszik mert a meder közepén lavírozik felém elég határozott sebességgel.Annyira hogy amint túlszalad rajtam irányt vált és a szemközti bokorba veszi az irányt.Már csak egy méterre van a szabadságát jelentő bozótostól így nincs más választásom húzok a féken majd egy határozott húzással megpróbálom elterelni onnan.Még mindig van benne tartalék de botom jól abszolválja halam ellenhúzásait,így meg is fordul és a lábam alatti kimosott part alá rohan.Érzem a zsinóron hogy növénybe szaladt,és már szinte biztos vagyok benne hogy leakad és világgá megy.Emelek a boton de érzem hogy szilárdan tart a növény és ekkor már arra gondoltam hogy csalimtól is meg kell válnom,de ismét rúgást éreztem a bot spiccén.Még megvan!Finom pumpáló mozdulatokkal próbáltam kiemelni a növényből,amikor halam lefelé indult és a következő határozott emelésre ismét a nyílt vízen találta magát.Ekkor villant meg az oldala és szembesültem vele hogy egy gyönyörű domolykót akasztottam.Még egy két kirohanásra maradt ereje majd megláttam a felszínen nagyra tátott száját,amit egy termetes test követett.Csak most le ne akadjon,gondoltam és már nyúltam is a grippemért,mert határozott kiemelés kellett,ugyanis a pici hármashorognak csak az egyik szára akadt,de az is csak a szájszélbe.Óvatosan a szájához toltam a fogót és amikor összecsukódott csak akkor érezhettem magaménak ezt a csatát.Partra emeltem és egyből rápillantottam a mérlegre ami (a grippbe van építve),azt mutatta hogy hajszál híján másfél kg.

Kép

Ilyen domikat is tart ez a csodás kis folyó..

Ekkor elmúlt az egész délután fáradtsága,a lemaradt halak kissé lehangoló gondolata,és mintegy megkoronázva zárta a napot e gyönyörű domolykó.

Kép

Szép egészséges példány.

Közben észre sem vettem hogy lassan már kezd sötétedni,és hogy cimborám is megérkezett a tett színhelyére.Elmeséltem neki a történéseket,és közben azon gondolkoztam hogy megérte kitartani kedvenc csalim mellett,és örültem hogy halam hírül adta hollétét,mert ha nem láttam és hallottam volna akkor egy nagyon szép élménnyel lettem volna szegényebb.

Kép

A bal szélső bug volt a nyerő..

Hát nem is kell ettől több,és bár igaz hogy "az utolsó pillanatban" teljesedett be ez a délután,de talán pont ettől lett ilyen varázslatos.

Írta:Gendúr Viktor

ZAGYVAHORGASZ Minden jog fenntartva!

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Exaqi62

(Bahoz46, 2018.12.09 01:40)

http://thehiphophub.ning.com/profiles/blogs/virineo-sildenafil-citrate-100mg-comprar-frete-gr-tis-brasil
http://divasunlimited.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-adegra-sin-receta-de-forma-segura
http://laugarnecaravans.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-pra-comprar-viagra-25-mg-gen-rico-de-confianza-online
https://www.loosemusicent.com/blogs/1167/13326/sitios-de-confianza-para-comprar-altace-sin-receta-barato-estad
http://innovatoruddannelse.ning.com/profiles/blogs/diltiazem-30mg-como-posso-comprar-gen-rico-envio-24-horas-brasil
http://bricolocal.com/profiles/blogs/buy-syalpha-40mg-without-rx-greece-buying-syalpha-online
http://bioimagingcore.be/q2a/48118/site-seguro-para-comprar-zyad-internet-rep%C3%BAblica-portuguesa
http://explicitty.com/blogs/2300/41089/fildlata-100mg-donde-puedo-comprar-de-confianza-sildenafil-ci
http://laugarnecaravans.ning.com/profiles/blogs/vigorplus-order-how-can-i-buy-sildenafil-citrate-in-verified
http://luvisart.ning.com/profiles/blogs/buy-vogra-cheap-vogra-film-coated-tablets-130mg-sildenafil
http://professoratciutatvella.ning.com/profiles/blogs/verventi-sildenafil-citrate-50-mg-donde-comprar-con-garantia
http://ssbsavannah.ning.com/profiles/blogs/como-comprar-zyad-60-mg-gen-rico-envio-24h-pela-internet-brasil
http://playit4ward-sanantonio.ning.com/profiles/blogs/napifit-120mg-livraison-discrete-bon-prix-pharmacie-francaise-en
http://millionairex3.ning.com/profiles/blogs/comprar-videnfil-gen-rico-forma-segura-brasil
http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/achat-en-ligne-veetab-200-mg-pas-cher-rapide-veetab-prix-canada
http://crosstv.ning.com/profiles/blogs/buy-pycalis-20-mg-cheap-where-can-i-order-tadalafil-without
http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-tada-gen-rico-entrega-r-pida-pela
http://borrowmyburrito.ning.com/profiles/blogs/floxin-ofloxacin-comprar-urgente-online
http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/o-commander-du-sindex-plus-sildenafil-citrate-en-ligne-vente-en
http://www.facecool.com/profiles/blogs/comprar-tada-diario-tadalafil-10-mg-gen-rico-urgente-via-internet
http://brooklynne.net/profiles/blogs/prometrium-200mg-pas-cher-commander-en-ligne-livraison-gratuit
http://summerschooldns.ning.com/profiles/blogs/trouver-du-apicalis-baisse-prix-achat-de-tadalafil-discret
http://adrenalineprovinggrounds.ning.com/profiles/blogs/order-emposil-cheap-cheap-generic-emposil-canada-pharmacy
http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/meilleur-site-achat-ticlopidine-250-mg-existe-t-il-du-ticlopidine
http://divasunlimited.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-generico-itraconazol-100-mg
http://bobford.ning.com/profiles/blogs/sollevare-sildenafil-citrate-150mg-onde-comprar-de-forma-segura
http://crosstv.ning.com/profiles/blogs/fortera-sildenafil-citrate-livraison-discrete-baisse-prix-site
http://facebookhitlist.com/profiles/blogs/ilosone-erythromycin-500-mg-comprar-con-garantia-nicaragua
http://staind-italy.ning.com/profiles/blogs/donde-puedo-comprar-generico-ribapak-entrega-r-pida-panam-comprar

Mamos96

(Bijar41, 2018.12.05 20:50)

http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/powerman-120-mg-en-ligne-bas-prix-achat-rapide-generique-du
http://www.prds66.fr/profiles/blogs/achat-rapide-viagra-130mg-bon-marche-2018-viagra-en-pharmacie
http://soruanaliz.com/index.php/17935/comprar-tadalafil-gen%C3%A9rico-barato-pre%26%23231-tadalafil-farmacia
http://digitalguerillas.ning.com/profiles/blogs/orlistat-120-mg-como-comprar-urgente-chile
http://dmoney.ru/36914/neo-gra-en-ligne-achat-rapide-achat-neo-gra-urgent
http://europe-ecologie-aube.ning.com/profiles/blogs/cyvel-10mg-o-en-commander-tadalafil-generique-maroc
http://europe-ecologie-aube.ning.com/profiles/blogs/comprar-gen-rico-ursodiol-150mg-n-o-precisa-receita-m-dica-na
http://howidoit.ning.com/profiles/blogs/donde-puedo-comprar-generico-frakas-doxycycline-100-mg-sin-receta
http://bioimagingcore.be/q2a/51071/comprar-propranolol-gen%C3%A9rico-melhor-rep%C3%BAblica-federativa
http://bobford.ning.com/profiles/blogs/buy-generic-ikolis-60mg-where-to-buy-tadalafil-no-need
http://bigtombolo.ning.com/profiles/blogs/enagra-buy-online-buy-enagra-without-doctor-prescription
http://korsika.ning.com/profiles/blogs/o-commander-xalatan-latanoprost-2-5-mg-en-ligne-pas-cher-site
http://www.facecool.com/profiles/blogs/achat-de-en-ligne-olmesartan-20mg-benicar-prix-luxembourg
http://lifestir.net/blogs/post/74015
http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/d-nde-comprar-generico-ampicilina-fiable-el-salvador
http://millionairex3.ning.com/profiles/blogs/virecta-sildenafil-citrate-200mg-en-ligne-moins-cher-acheter
http://divinguniverse.com/blogs/post/61305
http://ggwadvice.com//index.php?qa=53408&qa_1=comprar-roblesil-150-mg-con-garantia-espa%C3%B1a
http://flutes.ning.com/profiles/blogs/seleg-25-mg-en-ligne-au-rabais-commander-vente-libre-seleg
http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/buy-duroval-200-mg-cheap-buy-duroval-in-cebu-city
http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/lithium-300mg-comprar-en-farmacia-en-linea-confirmaci-n-r-pida
http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/trileptal-como-comprar-env-o-libre-andorra
http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/low-price-vigain-120-mg-order-online-wholesale-vigain-buyers
http://bioimagingcore.be/q2a/47392/tadalafilo-10mg-comprar-farmacia-linea-certificada-bolivia
http://www.facecool.com/profiles/blogs/dafilar-como-comprar-mais-barato-pela-net-brasil

Iyasi14

(Qikif79, 2018.12.04 17:23)

http://howidoit.ning.com/profiles/blogs/o-commander-bifort-sildenafil-citrate-generique-en-ligne-bas-prix
http://bricolocal.com/profiles/blogs/comprar-viasil-gen-rico-entrega-24h-online-brasil
http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/cianeo-60mg-comprar-gen-rico-sem-receita-medica-internet-comprar
https://www.mysocialpeople.com/blogs/2151/12492/trouver-du-cialis-tadalafil-prix-pharmacie-canada
http://www.myslimfix.com/profiles/blogs/buy-escitan-200mg-without-prescription-buy-escitan-online
http://thehiphophub.ning.com/profiles/blogs/lubagra-como-puedo-comprar-entrega-r-pida-comprar-lubagra-de
http://whazzup-u.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-erevit-mas-barato-paraguay
http://facebookhitlist.com/profiles/blogs/lecarge-10mg-order-online-how-to-buy-carbidopa-levodopa-no
http://conniesdance.ning.com/profiles/blogs/o-commander-du-forcigra-sildenafil-citrate-50mg-en-ligne-moins
http://recampus.ning.com/profiles/blogs/virtus-order-cheapest-virtus-uk
http://www.facecool.com/profiles/blogs/buy-zenavil-zenavil-40-mg-in-walmart-pharmacy
http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/o-commander-enthusia-sildenafil-citrate-120-mg-generique-en-ligne
http://fotoathena.ning.com/profiles/blogs/comprar-generico-lidera-25mg-sin-receta-fiable-guatemala
http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-motrin-ibuprofen-600-mg-fiable
http://newsmediaimages.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-para-comprar-gen-rico-ciavor-40-mg-sem-receita-medica
http://www.1friend.com/blogs/2852/15659/donde-para-ordenar-circulass-rapid-50mg-buen-precio-chile-circ
http://www.myslimfix.com/profiles/blogs/sumatriptan-comprar-en-una-farmacia-en-linea-ahora-m-xico-comprar

Eqovi89

(Avasa49, 2018.11.29 11:55)

https://welearnin.tumblr.com
https://2310-3110.tumblr.com
https://order-amantadine-100mg.tumblr.com
https://not-good-at-goodbyes.tumblr.com
https://bruiseddollyy.tumblr.com
https://justlife03.tumblr.com
https://buy-furazolidone-safely.tumblr.com
https://nao-acorde.tumblr.com
https://lartestunetoile1.tumblr.com
https://tiodollynh0.tumblr.com
https://freedom-of-lo-ve.tumblr.com
https://lalunapotter.tumblr.com
https://ancestralalien.tumblr.com
https://smileky.tumblr.com
https://elazul-es-un-color-calido.tumblr.com

Шлюхи Краснодара

(AmuelGof, 2018.10.11 19:53)

Шлюхи в Краснодаре
Индивидуалки в Краснодаре
Массажные салоны Краснодара
Выезд шлюхи в Краснодаре
Бюджетные шлюшки
Интим знакомства Краснодара Краснодара
Шлюхи Краснодара
Индивидуалки в Краснодаре
Массажные салоны Краснодара
Выезд шлюх в Краснодаре
Бюджетные шлюхи в Краснодаре
Секс знакомства Краснодара
Шлюхи в Краснодаре
Индивидуалки в Краснодаре
Массажные салоны в Краснодаре
Выезд шлюхи в Краснодаре
Дешевые шлюхи Краснодара
Интим знакомства Краснодара
Проститутки в Краснодаре
Индивидуалки в Краснодаре
Массажные салоны Краснодара
Выезд шлюх в Краснодаре
Бюджетные проститутки в Краснодаре
Интимные знакомства Краснодара

Opitu69

(Eyepa06, 2018.09.24 14:33)

http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-pra-comprar-celecoxib-celebrex-200-mg-gen-rico-de-forma http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/indinavir-comprar-entrega-r-pida http://prothunder.com.br/rede1/blogs/post/12239 http://bobford.ning.com/m/blogpost?id=2578763%3ABlogPost%3A4618031 http://ceveplasakbiz.xlphp.net/index.php?qa=21020&qa_1=site-pour-acheter-fluvoxamine-100-acheter-luvox-ligne-avis http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/metilcobalamina-donde-puedo-comprar-de-calidad-espa-a http://mcspartners.ning.com/profiles/blogs/temovate-donde-comprar-sin-receta-de-confianza-ecuador-donde http://writeskills.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-benicar-olmesartan-sin-receta-online-reino-de http://divinguniverse.com/blogs/post/53909 http://www.myindiagate.com/community/blogs/post/138036 http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/famotidine-20mg-comprar-en-farmacia-en-linea-r-pido-rep-blica-de http://facebookhitlist.com/m/blogpost?id=6368021%3ABlogPost%3A4229268 http://opencu.com/profiles/blogs/como-puedo-comprar-generico-methotrexate-2-5mg-sin-receta-online http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/rebetol-ribavirin-200mg-onde-comprar-pre-o-online-ribavirin http://agatas.org/qa/49236/securise-medroxyprogesterone-medroxyprogesterone-pharmacie http://facebookhitlist.com/profiles/blogs/donde-puedo-comprar-generico-diaminodiphenyl-sulfone-sin-receta http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-alfin-sildenafil-citrate-env-o http://www.sciaraprogetti.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=125638 http://mcdonaldauto.ning.com/profiles/blogs/comprar-xeloda-capecitabine-envio-rapido-brasil http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/discount-avanafil-with-dapoxetine-100-60mg-order-online-how-to http://ecobeautylounge.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-pra-comprar-gen-rico-de-detrol-tolterodine-com-garantia http://foodtube.net/profiles/blogs/onde-comprar-alsigra-sildenafil-citrate-150mg-gen-rico-de-forma http://bioimagingcore.be/q2a/6164/loxapine-sans-ordonnance-commander-loxapine-generique-cher http://barbershoppers.org/blogs/post/13178 http://www.myindiagate.com/community/blogs/post/165709 http://higgs-tours.ning.com/profiles/blogs/naproxeno-comprar-de-confianza-chile-comprar-anaprox-se-necesita

Odifi61

(Upami07, 2018.09.24 11:38)

http://divinguniverse.com/blogs/post/16438
http://poemreader.ning.com/profiles/blogs/forzak-comprar-sin-receta-al-mejor-precio-honduras-comprar
http://ceveplasakbiz.xlphp.net/index.php?qa=16874&qa_1=donde-orden-zenavil-tadalafil-receta-farmacia-online-costa
http://www.fronesis.com.mx/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=642885
https://ikriate.me/blogs/485/12017/pioglitazona-15-mg-comprar-en-una-farmacia-en-linea-fiable-pi
http://sn.ras.ru/index.php/blogs/1128/44413/site-seguro-para-comprar-flutami
http://howidoit.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-alfacalcidol-0-001mg-por-internet-puerto
http://igotcomplaintsnetwork1.com/blogs/250/9402/vente-de-omeprazole-10mg-original-sur-le-net-bon-marche-securis
http://www.sobgamers.com/gamer/blogs/post/41994
http://hellyeahband.ning.com/profiles/blogs/sur-quel-site-acheter-du-propranolol-avis-achat-inderal-la-sur
http://facebookhitlist.com/profiles/blogs/buy-levaquin-where-to-purchase-levofloxacin-guaranteed-delivery
http://thecorner.ning.com/profiles/blogs/minociclina-comprar-gen-rico-urgente-brasil
http://social.chelny.online/blogs/1209/11572/abilify-20mg-order-without-rx-how-can-i-order-aripiprazole-qu
http://vc.capitaltrustbanking.com/blogs/85/6977/farmacia-en-linea-donde-comprar-generico-bimatoprost-de-forma-s
http://amusecandy.com/blogs/post/78128
http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/metoclopramida-10-mg-onde-comprar-forma-segura-no-brasil
http://lifestir.net/blogs/post/49874
http://barbershoppers.org/blogs/post/8820